Szoboszlai útját járta be a Fradi BL-győztes kiszemeltje – ki az a Naby Keita?
A világklasszisnak indult guineai középpályás karrierjét sérülései és egy nagy botrány törték meg. A Ferencváros lehet a mentőöve?
Fabrizio Romano megerősítette, a Ferencváros kölcsönveszi a Werder Brementől Naby Keitát az idény végéig.
Nyitókép: Jose Breto/NurPhoto/NurPhoto via AFP
A Ferencváros labdarúgócsapata az idény végéi kölcsönszerződéssel leigazolta a Liverpool egykori BL-győztes középpályását a Werder Brementől – közölte az átigazolási ügyekben mindig jól értesült olasz zsurnaliszta, Fabrizio Romano. Eszerint a guinai játékos nem kizárólag meccset nézni volt a Groupama Arénában. A transzferguru úgy tudja, hogy Keita az idény végéig szerepel majd kölcsönben a zöld-fehér klub mezében, amely vételi opcióval rendelkezik.
Az olasz újságíró Instagram bejegyzése szerint a felek mindenben megegyeztek, és a labdarúgó megfelelt az orvosi teszteken. Ez kétségtelenül nagy dolog, ugyanis az egykor óriási tehetségként indult játékos az utóbbi években folyamatos sérülésekkl küszködött, és alig szerepelt klubjaiban. A Werder Bremen érthető módon szabadulni akart tőle, hiszen mindemellett a vezetéssel is összebalhézott, és óriási fizetés szerepel a szerződésében.
Egyelőre nem ismert, hogy a Ferencváros és a német klub megállapodása szerint melyik fél mekkora részét fizeti a labdarúgó bérének. Feltehetően bizonyos feltételek alapján dől el, azaz a Fradi az alapján is fizethet, hogy mennyi mérkőzésen képes szerepelni a játékos. Amennyiben Naby Keita képes lesz játszani, mindenképp nagy segítségére lehet a Fradinak, hiszen sérülékenysége mellett kiváló játékos. A Red Bull Salzburgban, az RB Leipzigban és a Liverpoolban is szerepelt labdarúgó az angol klubbal többek közt a Premier League-t és a BL-t is megnyerte. A guineai labdarúgóról készült portrénkat itt olvashatja el.
Ezt is ajánljuk a témában
A világklasszisnak indult guineai középpályás karrierjét sérülései és egy nagy botrány törték meg. A Ferencváros lehet a mentőöve?